2011. szeptember 29.

Ribizlilekváros-csokis muffin áfonyapálinkával


Még tegnap, Lili odafordul hozzám az egyik szünetben.
-Mit csinálsz ma délután?
-Háát, szerintem semmi extrát. *kicsit gondolkodik*  Ja de, Á-val találkozom.
-És meddig?
-Ööö, nem tudom. De miért is olyan fontos ez?
-Mert ugye mondtam a tortát, de ma van anya szülinapja, és szeretnék neki muffint sütni. De nem most akarnék kísérletezni, úgyhogy segítesz?
-Ja, persze.

Itt még azt hittem, hogy csak simán mondjak neki egy receptet, de aztán kiderült, hogy a konkét kérés az, hogy együtt süssünk muffint! Hűha. Igent mondtam, bár nem voltam biztos benne, hogy én ezt meg tudom csinálni. Vagyis hogy képes vagyok "tanítani". Mert nem vagyok az a türelmes típus. Sőt. HOgy ez jó, vagy rossz, nézőpont kérdése. (Annyi bizonyos, hogy nem kívánok tanári pályát választani.)
De szerintem jól "megoldottam" a feladatot. Magyaráztam, néha 1-1 mozdulatot demóztam, de abszolút Lili csinált mindent. Jót szórakoztunk. Aranyos volt, én magyaráztam, ő meg belenézett a papíromba, hogy "dehát erre alig van valami írva, ebből dolgozunk?" Remélem a karácsonyi csajsütizés is ilyen lesz :)
De azért furcsa volt csak nézni. Jobban szeretek a sütő pozícióban állni. :)

Irodalomfelelet alatt levélben zsíroztuk le, hogy akkor pontosan mit is szeretne. Lekvár lehet benne?- hangzott a kérdés. Elsőnek a cupcake ugrott be, másodiknak
Piszke sütije.(Már régen megjegyeztem magamnak, mert állatira tetszett, hogy a lekvár a tésztába van beleépítve. Nem árt az efféle segítség, ahol amúgy az istennek sem fogy.)

Ez pedig az ünnepeltnek gyártott kompozíció. Hát nem baromi jó? :D Nagyon precíz a csaj. Mintha csak magamat látnám tortadíszítés közben...


Miközben sült a tészta, Lili megkérdezte, hogy ilyen egyszerűbb dolgokat nem akarok a blogomra feltenni? De, persze, miért is ne. Ráadásul a suliban Zsuzsi és Szöszcsi is teljesen belelkesedett, hogy fú, ilyet ők is fognak csinálni (gyanítom, hogy az az áfonyapálesz a ludas :P), úgyhogy akkor itt a recept, közkívánatra. Aztán ha tényleg megcsináljátok, elmondani ám, hogy hogy sikerült. :)

Hozzávalók:
  12 dkg vaj
    2 tojás
    3,5 dkg minimum 25 %-os kakaópor vagy 13 dkg 70 %os étcsoki
    30 dkg ribizlilekvár
    13 dkg cukor
    15 dkg liszt
    2 teáskanál sütőpor
    1 evőkanál áfonyapálinka

A vajat és a csokit (ha azt használunk) megolvasztjuk. 
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük (bizony Lili, úgy, hogy ha fejtetőre állítjuk, ne pottyanjon ki- mondtam, majd bizonyításképpen meg is mutattam a műveletet. Egy pillanatra azt hittem most égek be, és kiplaccsan elénk a pultra, de szerencsére csak a fényviszonyok voltak rosszak.)
A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd az olvasztott vajat is belecsorgatjuk. Beleszórjuk a liszttel elkevert sütőport és kakaót, majd a lekvár segítségével elkeverjük. Öntsük hozzá a pálinkát is, és a fehérjehabbal lazítsuk. (Mikor mondtam Lilinek, hogy óvatosan keverje,nehogy összetörje a fehérjéket, elkezdte kerülgetni a habpamacsokat. Végül megállpodtunk, hogy az ő szavaival élve: úgy kell keverni, mintha gyümölcssalátát csinálnál. HIszen a gyümölcsöket sem akarjuk összetörni, nem?
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy muffinsütőt kibélelünk 15 papírkapszlival, majd elosztjuk benne a masszát. Körülbelül 25 percig sütjük. Fontos, hogy amikor kivesszük, még nagyon puhának fog tűnni, de ez csak amiatt van, hogy ez nem az a kifejezett muffintészta, hanem egy könnyű piskóta. DE mindenképpen végezzünk tűpróbát, mert ha maszatosan jön ki a hústű, akkor plusz sütésre szorul a süti.

Lili ügyködik a romok eltakarításában

2011. szeptember 27.

Bécsi linzertorta

Eseménydús egy napom volt.

Hepatitis A, B, tetanusz, hastífusz, meningitis védőoltás kipipálva. Cserébe most kissé nehézkes emelgetni a karomat.

A buszon a sofőr közölte velem, hogy az igazolványom nem érvényes. Mire mondom neki, hogy dehát harmincadikáig jó! Újra kiveszi a kezemből, és odabök: igen, de kilencedik hóig. Ez volt az a pillanat, amikor már én is kezdtem elhinni, hogy igen, ez valóban lejárt, de míg a kezemmel nyúltam a papírpénzekhez csak bámultam nagy szemekkel a pasira, hogy de kilencedik hó... Összeráncolt szemöldökkel nézett, majd hirtelen a fejéhez kapott, hogy tényleg, hát még csak szeptember van!
Nem mondom, marha boldog lettem volna, ha kifizetteti velem az ötszörösét... Pláne, hogy azzal engedett fel, hogy már csak állóhely van. (Az már más kérdés, hogy ő volt a hülye, mert hátul csomó szabad hely volt.)

Hazafelé menet (apuhoz) amikor leszálltam a villamosról, elszáguldott az úton egy robogós. A következő pillanatban hatalmas csattanás, mire odakaptam a fejem, és csak annyit láttam, hogy a srác vagy hármat fordul keresztben a szerkezettel, majd robogóstul nekicsapódik a betonnak. Ő volt alul. Csak álltam földbe gyökerezett lábbal. De kb. az egész utca. Az járt a fejemben, hogy vajon kimászik-e? Meg fog mozdulni, vagy épp most néztem végig, ahogyan meghal egy ember? Nos, előásta magát, összeszedte az elrepült alkatrészeket, majd miután nem tudta beindítani a járgányt, letolta az úttestről. Többen megkérdezték, hogy jól van-e , kell-e segítség. Csak rázta a fejét. Miután eltűnt a köré sereglett tömeg én is odasétáltam, hogy adjak-e zsepit. Kissé megütközve nézett, mire felmutattam a könyököm. Okos fiú volt, vette az adást, és rögtön lenézett a sajátjára, amin a fekete koszréteg alatt jó 15 centis lenyúzódás lapult. Á, nem kell köszi. Hát drágám, te tudod, gondoltam magamban.

És hogy hogy kapcsolódik mindez a sütihez? Sehogy. Csak nem akartam üres kézzel menni apához. (Meg a mandulakészletemre is ráfért egy nyirbászás.)


Kell hozzá:
   15 dkg liszt
   13 dkg vaj
   12 dkg őrölt mandula
   2 csipet só
   12 dkg cukor
   2 főtt tojássárgája
   fél citrom leve
   6 evőkanál málnalekvár

A lisztet, mandulát, sót és cukrot összekeverjük, majd elmorzsoljuk a vajjal. A tojássárga és citromlé segítségével tésztát gyúrunk belőle (igencsak lágy lesz), amit 2 órára tegyünk a hűtőbe pihenni.
Vajazzunk ki egy 20 cm-es piteformát, majd nyomkodjuk bele a tészta 3/4-ét, kb. fél cm vastagon. Kanalazzuk rá a lekvárt, majd készítsünk a tetejére rácsot a maradék tésztából.
165 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg a középen lévő rács sem nyers. Ha nagyon barnulna mérsékeljük a hőfokot.

2011. szeptember 26.

Esta cuestión está en orden del día

Néhány napja van egy egészen furcsa érzésem. Nincs rossz kedvem, de nem is tudok igazán örülni. Úgy kb. semminek. Sokszor érzem azt, hogy mérges vagyok. Haragszom. És ezidáig fogalmam sem volt róla, hogy mi okozhatja ezeket a hullámokat.
Mert úszás közben van időm gondolkodni. Kicsit elmerengeni. És az egyik karcsapás közben rájöttem. A magánéletem. Vagy párkapcsolat, kinek hogy tetszik. 
Egy érzéssel indult. Egy érzéssel, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből. Csak aztán átalakult gondolattá. És gondolkodni nem lehet érzelem nélkül. Én legalábbis nem tudok. Lehetsz bármilyen hideg vagy számító, akkor is érzel valamit. Még ha gyűlöleten kívül mást nem is.
Természetesen ez nem az a helyzet. Gyűlölet? Szó sincs róla. Inkább az ellentéte. Ragaszkodás? Kötődés? Nem tudom melyik a legjobb szó. De valahogy egyik sem fejezi ki megfelelően. Mert ez az érzés bizony kötődéssel jár. A kötődés pedig egyenlő a függetlenség elvesztésével. Mint egy szakadt gyöngysor. Nekem most kezdtek el leperegni a szemek.
És ez az amitől a leginkább félek. 

Szóval tulajdonképpen Á-ra haragszom. Haragszom, mert képes előhozni belőlem az érzékenyebb énemet. Mert tudom szeretni. Tiszta paradoxon.
De így, az elvesztése is sokkal jobban fog fájni. (És ezerszer jobban belém "tud" rúgni.)

2011. szeptember 25.

Nyalóka-móka szülinapra


Talán nem kell magyaráznom, hogy mennyire jó érzés, amikor azzal keresnek meg, hogy hallották másoktól, hogy milyen jókat sütök, és xy alkalom miatt kéne egy torta, és rám gondoltak. Fantasztikus. Ennek a kérésnek is állatira örültem, csak nagyon az utolsó pillanatban jött. (Csütörtök este, és szombat délben akarták elvinni.) Vagyis inkább az utolsó utániban. És erre akkor döbbentem rá, amikor péntek délután boltról boltra járva kezdett az az érzésem lenni, hogy minden összefogott ellenem. Azt sem tudom milyen krémmel akarom tölteni pontosan, az ételfestéket kivonták a forgalomból, a fondantnak felhasználás előtt minimum 7 órát kelll pihennie, 3 cm vastagon sikerült beledermesztenem a karamellt az egyik edénybe (hogy miért, mikor a múltkor normális öntetszerű maradt), a tejszín a fixáló ellenére sem akar felverődni, amúgy meg az idő rohamosan telik, és mindjárt este 11, menni kell /onba bulizni. (ohh, én szegény.)

Szóval a tanulság: bevásárlás és sütés 1 napon NEM működik. PLáne ha párhuzamosan 2 tortát csinálsz. (Volt még egy 5 csokis brutáltortám is, és sajnos a mennyiség a minőség rovására ment: a bonbonok széle nem lett olyan szép, mint akartam. Persze lehet, hogy a késői időpont tette, vagy netán a kettő együtt. Lényeg a lényeg, máskor okosabban.)
Ellenben ez a kis színkavalkád egészen kedvenc lett, még csinálni is öröm volt. Sőt, a dekorálás közben sem kaptam idegrohamot. :)


A tészta ihletője Csak a puffin receptje, de így a végére, azt hiszem nagyon elrugaszkodtam :)
   8 tojás
   22 dkg cukor
  16 dkg vaj
   24 dkg liszt
  2 csomag sütőpor
  2 doboz citromos danone joghurt

A tojásfehérjét egy mokkásknál sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral habosra keverjük. Megolvasztjuk a vajat, majd a joghurt társaságában  szép lassan hozzáadjuk a tojásos keverékhez. A sütőporos lisztet beleszitáljuk, majd a fehérjehabbal beleforgatjuk.
Előmlegítjük a sütőt 175 fokra, majd megsütjük.
Én 2 db 3 tojásost 18 cm-es formában, majd egy 2 tojásost egy kistepsiben.

A töltelék a Hermé-féle lágy pastry krém,8 evőkanál áfonyalekvár, és 4 maroknyi mogyorókrokant.

Összeállításnál a 18 cm-es karika ment alulra, a középsőt meg akkorára vágtam, hogy nagyjából "középen" legyen a 10,5 és 18 cm között, felülre meg ugye a pici 10,5-ös torta épült be.
Kívül fondanttal borítottam, nagyjából fél kg-ra volt szükség, meg ugye néhány ételfestékre. :) Az oldalát cukorkával akartam körberakni, de sajnos nem találtam meg az emlékeimben élő darabot (pedig vagy 6 boltba benéztem), így azt is a burkolóanyagból kellett, hogy kigolyózzam. A szalagvásárlás sem volt egyszerű (hihetetlen milyen felkészületlenek ezek a virágboltok), de annyira boldog voltam amikor végre találtam egy nem átlátszó, normális színűt, hogy még az sem tudott izgatni, hogy az 1 méter szalag árából egy normál helyen akár egy fél tekercset is tudnék venni...

2011. szeptember 20.

Metélőhagymás-camambertes kukoricapolenta balzsamecetes sült zöldségekkel

 Az első falat után csak az jutott eszembe, hogy na ez az a kaja, amivel bármilyen absztinenst meg lehet győzni a húsmentes élet gyönyöreiről. Szóval "küldeném" egyrészt az engem nyelvvizsgáztató szőke spinének, aki úgy húzta a száját, hogy de folyton zöldségeket enni annyira unalmas, és különben is 8 évesen egy könyv miatt lettél vegetáriánus? (Az arcára volt írva, hogy na ezt nem eteted meg velem, mert ilyen nincs.  Háát, van.) , másrészt Á-nak, akit szintén foglalkoztat ez a kérdés, bár egy tündér, mert mostanában nem szokta mondogatni (na igen, ő az aki be tudja tartani amit ígér). Egyszer majd ezt is ki kell próbálnod. Mint a humuszt :)


A kukorica camambertes ízvilágát naagyon kellemesen kíséri a sült zöldségek édeskés zamata, amit a körtés balzsamecet biztosít. Viszonylag uniszex: éppolyan jó hidegben mint nyáron, és a hozzávalói is mindig megtalálhatók (akár egy kisebb közértben is).

A sajtos-polentához:
   2 cső kukorica
   5,5 dl víz
   kisebb csomó metélőhagyma
   1,5 mokkáskanál só
   fél teáskanál friss tárkony
   2 diónyi camambert
   fehérbors

A kukoricát megmossuk, majd egy éles késsel levágjuk a szemeit. Feltesszük főni a vízzel, főzzük kb. 10 percig, botmixerrel összepürésítjük, majd visszatesszük a tűzre még 4 percre. Ekkor levesszük a lángról, ízesítjük sóval, a frissen aprított tárkonnyal, az apróra vágott metélőhagymával, belepakoljuk a kisebb darabokra tépkedett sajtot is, és addig kevergetjük, míg nagyjából el nem olvad. A legvégén ízlés szerint egy kevés fehérborssal is meghinhetjük.


A sült zöldséghez:
  3 paradicsom
  1 vöröshagyma
  2 szál répa
  1 evőkanál olívaolaj

A zöldségeket memossuk, amit kell megpucolunk, majd a paradicsomot gerezdekre, a répát kockákra, a hagymát félkörökre vágjuk. Egy tűzálló tálat kikenünk olívaolajjal, belehalmozzuk a zöldségeket, megszórjuk sóval, meglocsoljuk az olívaolajjal, majd 200 fokos sütőben kb. fél óráig sütjük. Ekkor kivesszük a sütőből, és egyenletesen ráöntünk 1 evőkanál balzsamecetet. Ezzel még 10 percig karamellizáljuk, és már kész is!
 
                                                                                        2 személyre

Az ihlet és a zöldség receptje Axitól :)

2011. szeptember 19.

Tönkölybúzás-paradicsomos-túrós töltött cukkini

Ismét egy ebéd, csak úgy ha már nem süthetek :) (Lehet, hogy mostanában gyakrabbak lesznek / illetve egyáltalán lesznek ilyen bejegyzések, mivel csak úgy jókedvből sütni semmi időm. :( Semmi-semmi. De szerencsére vannak szülinapok, kérések, amik azért enyhítik valamennyire a fájdalmam :) Erre a hétre várható  egy meglepetés, és egy már jól ismert ismerős, ami nem, kivételesen nem feketeerdő :D)


Hozzávalók 1 személyre
  1 kicsi salátacukkini (de a rendes is tökéletesen megfelel)
  1,5 evőkanál száraz tönkölybúza
  2 paradicsom
  2 teáskanál olívaolaj
  só
  metélőhagyma (kb. 8 hosszabb szál)
  7 dkg cottage cheese

A zöldségeket jól megmossuk.
A tönkölybúzát szintén megmossuk, majd puhára főzzük. Ha elfőne róla a víz, pótoljuk.
A paradicsomot apróra daraboljuk, összekeverjük a puha tönkölybúzával, a cottage cheese-zel, és az összevagdosott metélőhagymával. Sóval ízesítjük.
A cukkinit félbevágjuk. A magos középső részéből egy kicsit kikaparunk, mert hiába zsenge, nem fog elférni a töltelék :) Megkenjük 1 teáskanál olívaolajjal, majd ráhalmozzuk a tölteléket. Csepegtessük rá a másik teáskanál olívaolajat.
Tegyük egy tűzálló tálba, majd  200 fokon süssük addig, míg finom illatok nem kezdenek terjengeni, és a töltelék már sült színben tündököl.

2011. szeptember 18.

Zöldséges-fetás padlizsántekercs

A suli elindulásával elkezdett fontossá válni, hogy valamiféle főtt étel kerüljön a gyomromba. Nem tudom miért, de nem érzem magam jól, ha csak a nyers cuccokból válogatok. Ráadásul bevásárláskor mindig elcsábulok a gyönyörű sötétlila padlizsánok és harsogózöld cukkinik láttán. Mert eszembe jut, hogy milyen klassz dolgokat lehetne belőle készíteni, és tulajdonképpen miért is ennék fagyasztott szarokat, ha ezek itt vannak teljes egészséges frissességükben?
Aztán persze hazaérve elmarad a lelkesedés, és másfél hét után már csak a mentőösztön kerül elő. Azért az se rossz. Finom végeredményeket produkál. (Amin mindig újra-és újra fellelkesülök, és a következő bevásárláskor a kezem automatikusan nyúl az utánpótlásért. Tudom, tudom, szörnyű vagyok.)


Hozzávalók:
    1 közepes padlizsán
    6 dkg kecskesajt
    1,5 evőkanál olívaolaj
    2 paradicsom
    2 paprika
    1 vöröshagyma

A zöldségeket megmossuk, majd a padlizsán kivételével apró kockákra vágjuk őket. Összekeverjük a fél evőkanál olívaolajjal, majd rámozsoljuk a kecskesajtot.
A padlizsánt hosszú, szalagszerű, vékony csíkokra vágjuk. A végükbe egy másfél teáskanál tölteléket halmozunk, majd óvatosan feltekerjük. Ezt megismételjük még kb. 25ször.

A tekercseket egy tűzálló tepsibe halmozzuk. A tál alját is ki lehet kenni olajjal vagy vajjal, én régen alufóliában sütöttem, csak azóta hallottam, hogy a magas hő hatására fincsi kis nehézfémek távoznak a kajába, úgyhogy azóta inkább hanyagolom. A tetejüket meglocsolom 1 evőkanál olívaolajjal, majd 200 fokon addig sütöm őket, míg a tetejük egy kellemes aranybarnás színt nem kap, illetve a padlizsán finoman megpuhul.

2011. szeptember 17.

Szivárvány torta


Minden rossz napban van valami jó. Még ha nem is olyan nagy dolog, csak egy apróság,ami mosolyt csal az arcodra, de azért van. A teljesen depresszív napok elég ritkák. A mai is az első kategória. A negatív pólus a nyelvvizsga. Mert amilyen pozitívan indultam el reggel (nem szokásom az izgulás), olyan leverten jöttem haza. Összetörtek, mint egy kristálypoharat. Mert TÉNYLEG hittem benne, hogy jó lesz. Hogy jó lett. Erre a mi turnusunkból én kaptam a legrosszabb pontozást. Mi ez? Nem nagyképűségből, de ha valamit tudok, akkor az a beszélés. És igenis végig beszéltem, még vissza sem kérdeztek, mint az előttem lévő gyereknek (volt szerencsém meghallgatni felkészülés közben). Szóval nem értem. Se akkor, se most. De frankón elrontotta a napom. Hazaérve leültem egy székre, elkezdtem matekozni, és miközben fél kézzel a számológépet nyomkodtam a másikkal a szememből ki-kicsorduló könnyeket törölgettem. (Vagy orrot fújtam. De azt a nátha miatt.) Világvége hangulat.
Azonban most, hogy kicsit tiszta fejjel is gondolkoztam, le kellett vonnom néhány konklúziót.
1. MÉg nem tudhatom biztosra, hogy nem sikerült. Majd ha megkapom a magnó eredményét.
2. Az energiák működnek. Szóval átmentemátmentemátmentem.
3. Nem voltak velem kedvesek. Sőt. Bőven a bunkó kategória. Főleg mikor kiejtettem, hogy calorie counting, meg nem eszek carbohydrate-ot (Ami nem igaz, de hogy magyarázzam el neki a valóságot? Ez állt hozzá a legközelebb.) na akkor nagyon elkomorult. Hogy "I can see it". Sehol egy mosoly, állandóan belevágott a szavamba amikor szituációztunk, de kérdezem én, nem nekem kéne többet beszélni? Úgyhogy kedvesen visszaszakítottam magamhoz a szót. Eljátszottuk párszor, majd mondta, hogy rendben térjünk a következő feladatra. Lehet nem kellett volna.
4. Ha bármilyen fontosabb eseményre kell ezután mennem, soha többet nem veszek csinos ruhát. Nem. Odamegyek 3 számmal nagyobb, valami direkt erre a célra vett slampos cuccban. Ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy fekete miniszoknyában, fekete harisnyában, fekete topban, és szintén fekete boleróba odaállítottam. Hál istennek a hátam nem látszott. De erre is elég ferde pillantásokat kaptam.

Persze, nyilvánvalóan rossz a nyelvtanom. Akasztanivalóan. De szerintem a lepontozásban az is szerepet játszott, hogy nem voltam a szőkének szimpatikus. Persze-persze, ez nem személyes ügy. DE a kettőt nem lehet különválasztani. Akaratlanul is befolyásolja az embert. Tapasztalatból tudom.


Szerencsére a pozitív oldal is kapott erősítést, méghozzá a sikerélmény formájában. :)
Szivárvány torta, egy szivárványos lánynak :) Emlékeztek még a törökmogyis-csokis tortára? Na, az is Rékának készült.
A mai nap teljes meglepetés volt, az egyik osztálytársa szervezte, én meg mint valami szolgáltató, biztosítottam a helyszínt, a tortát, az evőskellékeket, és a "leány odaszállítását".



Persze a szivárvány torta, mint létező valami, nem az én fejemből pattant ki. (Pedig milyen klassz lett volna...) Gógli barátommal karöltve nézelődtem, a képekből próbáltam képzeletben megalkotni a sajátomat. Mint mindenben, itt is voltak nagyon szuper, és kevésbé klassz darabok is. (Na jó, nem szépítek, nem az én műfajom, néhány olyan gusztustalanul nézett ki, hogy inkább bele sem gondolnék, hogy azt valakinek el kellett fogyasztania. Legalábbis én nem ennék meg, egy libafoszöld színű darabot. Persze ízlések és pofonok. Lehet valakinek ez jön be.) 
Most, hogy már láttam a saját alkotásom belsejét, természetesen felmerült a kérdés, hova sorolnám? Elsőnek Kovács tanár úr szavaival jutottak az eszembe, és talán tényleg ez a legtökéletesebb megfogalmazás. Nemes törekvés.
(Ami az ő megfogalmazásában annyit jelent, hogy szép-szép, de sajnos édeskevés. Na ha ez nem is édes, de egy kicsit kevés.)


A készítéséről csak annyit, hogy ez egy 9 tojásos piskóta(volt egy narancssárga színű is, de azt nem építettem bele, mert nem találtam elég elütően színesnek), laponként, pontosabban színenként sütve. A színezéshez szimpla nagyáruházakban kapható ételfestéket használtam. A bevonat és belső fehér csíkok összesen 1 kg marcipános fondant, amit jóféle házi sárgabaracklekvárral ragasztottam oda a piskótákhoz.

Tanulság: nem használtam annyira sok festéket, de azért nem volt kevés. És ilyen színű lett. Vagyis ha igazán szép, élénk színű valamit akarunk, akkor bizony annyit tegyünk bele, hogy már azon kelljen gondolkoznunk, vajon nem lesz- e bajunk tőle?


UPDATE: ha szeretnéd, hogy elkészítsem a tiedet is, dobj meg egy emaillel!
              panka1993@hotmail.com


UPDATE2: ezen a linken megtalálod egy másik (szerintem jobban sikerült) szivárványtortám is!

2011. szeptember 15.

Tiramisutorta


Nagyjából 1 hete jutott eszembe egy kép. Egy gyönyörű tiramisutortáról. Bevette magát a fejembe, és mivel nem emlékeztem rá, hogy kinél láttam, gógli kereső elindít, oldalak pörgetése. Legnagyobb megelégedésemre megtaláltam, sőt, azonnal továbbgondoltam a dolgot, mert nálunk a tiramisu=apa. Imádja. Én meg őt. És mivel közeledett a szülinapja, szinte kézenfekvőnek tűnt, hogy meglepem egy ilyennel.
És annak ellenére hogy látványos, nem nehéz összehozni. Gyorsan. Ami azért elég jó. (Az én számból nem szokott ilyen elhangzani, de sajnos mostanában annyit tanulok, hogy nincs időm semmire. DE úgy igazán. Semmi értelmeset nem csinálok. Ha néha sütök, azt is csak rendelésre. Másképpen lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem tudtam rendesen felkészülni. Na jó, így is. Tiszta dili, hogy milyen eminens lettem.)


A történet érdekessége, hogy kb. egy nappal azután, hogy mindezt kitaláltam, SZöszi megkérdezte, hogy nincs-e egy jó tiramisutorta receptem. Mert azt akarnak csinálni az iprai mennyiségű mascarponéból, amit a megalomániás apukája hazahozott. (A kért 4 helyett 12-t.)
Működik a telepátia, vagy mi? :)


Piskóta: 5 tojás
        12,5 dkg cukor
        10 dkg liszt

A fehérjét egy csipet sóval elkezdjük kemény habbá verni, majd mikor már majdnem jó, hozzáadjuk a cukrot, és tovább verjük. A sárgákat egy fakanál segítségével egyesével beleforgatjuk, majd a lisztet apránként hozzászitáljuk.
KIvajazunk egy 24 cm-es tortaformát, a masszát belesimítjuk, majd előmelegített 175 fokos sütőben megsütjük.


A krémhez: 4 tojás sárgája
          50 dkg mascarpone
          12 dkg porcukor
          2 dl habtejszín (1 fixáló)
          3 nagy teáskanál zselatin
          1 dl erős lefőzött kávé
          1 teáskanál keserűmandulaaroma

A sárgákat a porcukorral habosra keverjük, majd a mascarponét is hozzádolgozzuk. A kemény habbá vert tejszínt óvatosan beleforgatjuk. 
2 evőkanál zselatint feloldunk 0,4 dl vízben, majd felforrósítjuk. Folyamatos keverés közben hozzáadagoljuk a mascarponés krémhez, és hűtőbe tesszük, hogy egy kicsit sűrűsödjön.
A kávét összekeverjük a mandulaaromával.

Összeállítás: 
A piskótát félbevágjuk. (Csatolhatunk köré tortakarikát, de nem létfontosságú.)
Meglocsoljuk a kávés keverék felével.
Eloszlatjuk rajta a mascarponés krém felét, majd ráhelyezzük a másik piskótát.
Rálocsoljuk a maradék kávés löttyöt.
A krém másik feléhez: 0,3 dl vízben feloldunk 2 dl zselatint, felforrósítjuk, és a krémhez keverjük. Ismét hűtőben szilárdítjuk. A díszítéshez habzsákba töltjük, és a tetejére csinos kis halmokat nyomunk.
Kakaóporral tálalás előtt közvetlenül szórjuk meg, bár  plusz zselatinnak köszönhetően nem fog ráolvadni/oldódni.

Recept Kreatortától.

2011. szeptember 14.

Törökmogyis-csokis torta, csak felnőtteknek :)

Páratlan ízvilágú, amolyan békés, szívet-lelket megmelengető torta. Annak ellenére, hogy sajnos nem lett olyan magas, mint vártam, akár sok-sok sütimániásnak is elegendő adag, elég ha megnézzük az összetevőket: igazán benne van apai-anyai.

Egy nagyon kedves barátnőm édesanyja keresett meg másfél hete, hogy tőlem szeretnék kérni a szülinapitortáját. Az emailből kiderült, hogy az ünnepelt kívánsága a csokis-mogyorós ízesítés, én pedig abban a pillanatban, ahogy elolvastam,( talán a 2 szóból) azonnal a csokis-diós nosztalgiatorta ugrott be. Az lesz a nyerő. Csak természetesen dió helyett mogyoróval.
A tévéből ismert, gyerekeket elriasztó jelkép pedig a szülők ötlete volt. Mivel a tortából nem sok minden látszik (de egyszer majd felvágva is megmutatom), a címet emiatt adtam. Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen jó 1 dl rum van benne elég nyers állapotban, szóval annyira nem is lőttem mellé.


Elkészítése megegyezik a belinkelt receptével, csak annyit változtattam, hogy: 
-dió helyett törökmogyoróval* dolgoztam
-a tésztába 4 evőkanál rum helyett csak kettő került (ez már a bénaságom műve, mert nem vettem észre, hogy el fog fogyni)
-a tetejére pedig fondant karika került (kb. 40 dkg)

* A törökmogyoró nem egyenlő a földimogyoróval. Ebbe a tortábamég véletlenül se használjuk az utóbbit. Óriási hiba lenne.
Külső szemlélődő számára a fő megkülönböztetője egyrészt az ár, másrészt pedig a formája. De ha valaki ügyes, és van mogyoróbokra, egy kis törögetéssel maga is hozzá tud jutni a mókuskák kedvencéhez.

2011. szeptember 12.

Egy szombat este, a vállalkozó és a punk banda története


Vagy rövidebben: engem ünepeltünk. Mármint még a szülinapom. Csak ugye mi rendes gyerekek vagyunk, nem megyünk hét közben bulizni. Sőt, képzeljétek, még elmentem az iskolába is. (Mert van jópár ember az ismeretségemben, akik nem mennek a szülinapjukon suliba. Szórakoznak helyette. Na, én mindezt elmeséltem anyának, aki nevetett, hogy na jó, ha szeretnék nekem sem kell, leigazolja. De nem tettem, szerintem elég nagy baromság. Mi a francnak punnyadjak otthon egy napot?)
És az eredeti tervhez képest szinte minden megváltozott. Kezdve, hogy a péntek este volt megcélozva, de az élet (vagyis a nyelvvizsgám) közbeszólt. A nagy vegyes társaságból kiscsoportos csajbuli kerekedett. Kriszti hátizsákja által kitiltódtunk a Rióból. Majd elindultunk, hogy akkor keresünk egy kocsmát...

Pestre felérve ZP-vel indítottunk, ahova a közreműködésemmel sikerült is eljutni. Milyen szerencse, hogy legalább valaki volt, aki tudta az utat. Ha Krisztire hallgatunk...talán még most is ott keveregnénk Újbudán. Azonban amilyen hatalmas dologra számítottunk, körülbelül akkora csalódás is volt a hely. HIszen a Zöld Pardon, egy fogalom. Fogalom, ami megtestesíti a menő péntek esti szórakozást. De valami hiányzott, mert nem volt olyan jó. Sőt. Itthon a kevésbé menő helyeken ezerszer jobb. (Utólag arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg a hangerő hiánya volt zavaró, mivel simán beszélgettünk nem túl hangosan, tökéletesen megértve egymást.) Itt akadt ránk (vagyis Krisztire) egy kicsit más becsípett srác. Meg a barátja. Egy 2 métert lazán verő srác, Family Guy-os pólóban és öltönyben. Mellesleg 19 éves kora óta vállalkozó. A filmiparban dolgozik, és videoklippeket rendez. Jó kis sztori, nem? Legalábbis nekem ez volt az első gondolatom. A második meg, hogy vajon mennyit kellett agyalnia mire kitalálta. De az előzményekhez az is hozzátartozik, hogy mi is kamuval mutatkoztunk be (vagyis az ittas csávó közölte-kérdezte, hogy 20 éves egyetemisták vagyunk, nem?, mire nagy egyetértésben bólogattunk. És innen már csak mindenki mondott egy adatot, amit a másik három vigyorogva megerősített. Így kell ezt csinálni. Aztán meg megmondani az igazat.), nem csodálkoztam, oké, ő is játszik egy kicsit. Azonban mikor egyre több konkrét együttest, énekest emlegetett, már elkezdett derengeni, hogy ezt talán mégsem most találja ki. És miután felvette Lilit facebookon, jött az állösszevakarás. Mert tényleg nem hazudott. Egy szót sem. MInden szava igaz volt.

Fél2 környékén elköszöntünk ZP-től, hogy akkor átmegyünk Rióba. Óriási távolság, átmentünk az út túloldalára. De ez alatt is sikerült megtalálnia minket Zsuzsival valami inges középkorú palinak, hogy ő a Szeparét keresi, meg tudjuk-e mondani hol van. Ismerősen csengett a név, mintha láttam volna valami ilyesmi feliratos bőr kártyát apa asztalán. De ezzel nyilván nem sokra ment. Ott álltunk a park szélén, és éppen befelé tartottunk, mire elkezdte mondani, hogy ő azt gondolja ott van bennt. Csak néztünk az ujja irányába, ami elég konkrétan a koromsötét fák közé mutatott. Ellenben a pasi teljesen tisztának tűnt. Idegesen nevetgéltem, Zsuzsi csak állt összeráncolt homlokkal. Elindultunk. Magamban imádkoztam, hogy úristen, csak utánunk ne jöjjön, mert akkor tényleg ő a baltás gyilkos. Szerencsére motyogott kettőt, aztán egy sziasztok kíséretében az ellenkező irányba távozott.

Rió bejáratánál a fent ismertetett ok miatt elakadtunk. És jött a hogyan tovább kérdés. Metróra az ellenőrök miatt nem szállhattunk (nem volt jegyük), végül Zsuzsi megunta, hogy jól van, akkor menjünk azt keressünk egy kocsmát, öcsémék is ide járnak valami tök jóba a környéken. A Schönherz után kicsivel megláttam egy éjjelnappalit, és mivel elég régóta élt már a vízvásárlási igény, kis kitérővel arrafelé vettük az irányt. Az ajtó mellett álló pasicsoportosulást későn vettem észre. Amikor már túl késő van ahhoz, hogy feltűnés nélkül visszafordulj. Jó, valószínűleg amúgy sem tettem volna, de mivel 2 taraj volt az első ami szembetűnt, éreztem, hogy na, ezt nem ússzuk meg beszólogatás nélkül. Meglepő módon azonban csak egy hűű, jó a piercinged volt a reakció. Belül, fizetés közben lehetőséget kaptunk kiokosítani a tulajt, hogy a Bánk Bánt nem Arany János, hanem Katona József írta. Kifelé menet a kisebb tarajos fiú odamutatott, hogy ő volt a piercinges. És itt volt az a pont, hogy valamilyen ismeretlen idíttatásból fogtam magam, és odaléptem. Gyakorlatilag a testem átvette az irányítást az agyam felett, és tette amit jónak látott. 5 mondat után elindultunk együtt a Feneketlen-tó felé. Hogy hogyan, ne kérdezzétek. Csak jött.
Közben persze beszélgettünk. Csak az jutott eszembe, hogy ha mindez 13 évesen történik, összepisilem volna magam a gyönyörűségtől, hogy ilyen srácok egyáltalán szóba állnak velem. Most is jó volt, de azért ekkora eufóriát nem okozott. Inkább megnyugvást. Hogy maradt még bennem abból a lányból aki akkor voltam. Az anarchikus önfejűségéből. Amit nem a külső öltözék, hanem a személyiség.
És megkaptam/tuk életem legnagyobb bókját Lalitól: nem tűntök partipicsáknak. (Csak nevettünk, és mélyen hallgattunk a tényről, miszerint most jöttünk ZP-ből. Bár attól sem vagyunk azok. Már aki. :)

De ami a legfontosabb, tanultam. Nem új, vagy nagy dolgot, de egy igen régóta jól működő szabály bizonyult igaznak újra. Ami mindössze annyi: Ne ítélj meg senkit a külsejéről.
Amilyen könnyen rámondaná az ember egy ilyen társaságra, hogy suttyó büdös kölykök, annál óriásibbat tévedne. Számomra Milán volt a legmegdöbbentőbb. Vagyis az emberségessége. Amikor elsőnek ment oda a padkán ülő részeghez, hogy hé tesó, hol laksz, segítsünk hazamenni? Vagy eljössz velünk?. Amikor a parkban odaadta a kukából guberáló hajléktalannak a maradék "kannást". Bárki hagyta abba a mosolygást, vagy beszédet, akár csak egy pillanatra is, rögtön odatelepedett mellé, hogy mi baj van. Vagy Máté. Őt sem tartanám túl sokra, pedig egészen más, mint amilyennek tűnik. Van lelke. Ahogyan Daninak is. Bár őt nem tudom objektívan megítélni. Csak 2 véglettel.
(Azonban a fészbúkos "egymásra találás" után, nem tudom pontosan mi a valóság. Kik ők valójában. Mert vegyük a fényképeket. Ha csak azokat látnám, ugyanott tartanék, mint a legelején. Sőt. Látásból szimpatikusabbak voltak, mint ez alapján. És nyilván nem létfontosságú, de zavar, hogy nem tudom eldönteni. Nekem fontos. Utálom a hülye meséket azokkal a gyönyörű habos cupcake tetőkkel.)

Aztán elkezdett hajnalodni. És mennünk kellett, hogy emberi időben hazaérjünk. Visszakísértek minket Kelenföldre (egyedül, gyalog, ilyen utakon, ennyire fáradtan, soha az életben vissza nem találtam volna) ahol állati nagy szerencsénk volt, pont elértük a 4.48-as vonatot. Nem tudom mennyire bírtam volna ki az 1 órás várakozást, még a kölcsönpulcsi ellenére sem.
Szóval köszönöm. MIndenkinek aki részt vett benne. És ha vissza lehetne forgatni az időt, ugyanezt kérném. Az első perctől fogva. MInden változással, és problémával együtt.



És egy halk kérdés: Ismétlés csajok?


2 dolgot azonban elveszítettem. 
Az egészségem, és az eddig megingathatatlannak hitt boldogságom.

2011. szeptember 11.

Körtezselés brownietorta


Még a nyár közepén készült egy dinnyés verzió, akkor Ser finoman :D jelezte az igényét egy hasonlóra.  Na, én mint Miss Memória ezt természetesen nem felejtettem el. Ellenben Ő, (legalábbis a meglepett hangvételből ítélve) igen. És való igaz, hogy harmadikán jött haza, a szülinapja meg negyedikén volt, de csak most sikerült találkoznunk :) Hiába, elfoglalt emberek vagyunk...

A recept teljesen ugyanaz, mint a belinkeltnél, csak a dinnyeszezon lejártával 3 puhább körtéből készült a zselé. (Nem is kellett turmixolni, elég volt krumplinyomóval összetörni.)

2011. szeptember 9.

Kókuszos-körtés tartlette

A tartlette imádatom legújabb kivetülése, amolyan őszies, újraitthonlevős, hálálkodós hangulatban. 
A sofőrünknek. A törődésért. És hogy tartotta bennünk a lelket.



Omlós tészta:
     20 dkg liszt
     15 dkg porcukor
     10 dkg hideg vaj
     csipet só
     1 tojássárga

A lisztet, sót és porcukrot elmorzsoljuk a vajjal. Akkor befutó a dolog, ha helyes kis szemcsés marad. A tojássárga segítségével egy lágyabb tésztát dolgozunk belőle, majd hűtőbe tesszük egy fél órára.
A tartletformákat kivajazzuk, majd egy 2,5-3mm vastagon belenyomkodjuk a tésztát. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és 10 percig nehezékkel, utána pedig még 5 percig nélküle sütjük.

Töltelék:
      3 körte
      50 ml víz
      1 evőkanál cukor
      50 ml fehérbor
      2 naagy evőkanál kókuszreszelék/pehely  :)

A körtéket meghámozzuk, majd apró darabokra vágjuk. Elkezdjük megpárolni a cukros vízben, majd ha már kicsit puhább, hozzáadjuk a fehérbort, és sziruposra főzzük (=sűrűsödjön be a bor, kb. 2 perc). Itt levesszük a tűzről, egy krumplinyomóval összetörjük, és belekeverjük  kókuszt is.


A tésztaformákat hagyjuk kihűlni, majd megtöltjük a körtés-kókuszos krémmel. A tetejét díszíthetjük 1 dl tejszínből vert habbal (az 1 csomag fixáló túl sok!), színes gyümikkel. A jelszó: csak vidáman! :)

2011. szeptember 6.

Mindörökké 18


Azt hiszem okkal mondhatom, hogy a számok bűvöletében élünk. Hiszen ez is csak egy szám. Nem több vagy jobb, mint bármelyik másik. Számomra nem. DE mégis, hihetetlen jelentőséggel bír. Társadalmi fertőzés, átragadt rám is. Izgatottan vártam, mintha csodára számítanék. Hogy megváltozik valami. Mondjuk bennem. A világgal szemben.
Nos, a változást egyenlőre nem érzem, de a csoda valóban eljött. Testet öltött azokban, akik szeretnek. Nem tudnám leírni az érzést. Hogy számíthatok valakire. Úgy igazán. Ahogyan Szöszi írta. "Hogy ásó-lapát van, vagy vigyek?" 
És mindemellett rettegek, hogy vajon, ki tudom-e mutatni, hogy mennyit jelent? Tudom- e viszonozni?
Mert vannak furcsa dolgaim. Sokszor megmagyarázhatatlanok. Hangulatingadozás, oktalan dühkitörés, vagy éppen megmagyarázhatatlan jókedv a legrosszabb pillanatokban. 
De ők ezt mind elviselik. Ki már 18 éve, ki meg csak nem rég kezdte. De remélem kitartotok. Még sokszor ennyi ideig. 

Muszáj. Mert én így vagyok az, aki.   Örökre.
A tortám :)


Szeretem visszaolvasni a régi naplóimat. A 16. szülinapomnál csináltam egy hasonló összeállítást. Íme a mostani. Nem túl sok, de azért van változás.
(Asszem ezután bevezetem, mint szerves szülinapi program.)

Age: 18 :)
Height: Hivatalosan is elértem a 174-et!! Méghozzá este :) Vagyis reggel a 175 is meg van :D
Weight: ... Egy hölgy ilyent nem mondd meg. Kár, hogy én nem vagyok hölgy.
Colouring: sötétbarna, festéket még életében nem látott haj, kinek zöld, kinek szürke, kinek kék szem, szemüveggel megspékelve
Home life: anyuka, öcsike, meg az állatkert: Bodza és már csak 2 tengerimalac :( /we all love you Hógolyó./ Apa meg Pesten. De szerintem unatkozik egyedül.
(Ööö, Á. vajon ebbe a kategóriába tartozik?)
Hobbies: sütés, mindennemű mozgás, írás
Ambitions: SOTE-EFK, de az a 386 pont... tanulni, tanulni, tanulni...
                    saját magamat menedzselni a sütigyártásban :)
Frustrations: vagyokeelégjó, miértnemtudokelégedettlenniatestalkatommal (mint örök probléma, kezdem úgy érezni)
Temperament: hevess :) és szókimondó
Qualities: kitartó. És makacs, mint az öszvér. De ragaszkodó. Még ha nem is szeretem kimutatni. És közel engedni magamhoz másokat.
Abilities: ha valamit szeretek, viszonylag jól fel tudom magam tornázni a rnaglépcsőn, legyen az a sütés, írás, sport vagy amit éppen kitalálok. Csak kitartás kell. És tisztelet.
+ nyelv, remény a csuklón, pillangónak indult nonfiguratív szépség a fül mögött, köldök, ajak, gekkómintás púpocska a tarkón, szűzjel (asszem a vénuszdombnak nevezett területen, de erre nem mernék megesküdni), és a kis szárnyaim

Mostanában notórikus időhiányban szenvedek, úgyhogy csak ilyen keverem-kavarom-sütöm típusú dologra futotta. De az elfogyasztott mennyiségből ítélve Marci imádta. Sajnos a tanulás minden időmet leköti. :( A dolog érdekessége, hogy a Romániában vett Click!Pofta Buná! receptje szerint indult...de a kardamom annyira tuti fűszer. Brack meg már nincsen igazán finom. Az eredeti cukortól nem kapott ízt, a lisztmennyiség folyósra hagyta. Change-change-change. De azért majdnem olyan maradt :)


Deliciu cu cacao avagy Kakaós-körtés süti 
Hozzávalók:
    5 kisebb tojás
   10 dkg vaj
    6 lapos evőkanál cukor
    5 lapos evőkanál liszt
    2 evőkanál kakaó (ne spóroljunk vele :)
    2 evőkanál rum
    2 teáskanál sütőpor
    csipet só
    8 kardamom mag

    3 körte
    1 evőkanál cukor
    5 kardamom mag

A körtéket hámozzuk meg, vágjuk egyforma kockákra, majd tegyük fel főni őket kb. 1 dl vízben a cukoral és az egész magokkal. Semmiképpen se főzzük szét őket, csak éppen puhára.

A tojásokat válasszuk szét. A fehérjét verjük kemény habbá a sóval. A sárgákt keverjük ki a cukorral, majd adjuk hozzá a puha vajat is. Forgassuk bele a fehérjét, majd kisebb adagokban keverjük bele a sütőporos lisztet, kakaót és szétmorzsolt magokat. 
Vajazzunk ki egy piteformát, majd öntsük bele a tésztát. Én az újságban javasolt módszert követtem, miszerint az aljára szórjuk a körtedarabokat, de szerintem ti inkább felülről tegyétek mindezt. Sokkal jobban néz ki. És úgy is csomót fog lesüllyedni.
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra, és süssük a sütit, addig míg jó illata nem lesz. :) Lassú tűzön, sok ideig, Szerintem volt fél óra. DE 20 perc biztos.

2011. szeptember 5.

Az utolsó első nap

Avagy megindult a visszaszámlálás. Konkrétan rosszul vagyok.
A gondolattól, hogy mi vár ránk. Hogy hol tartunk. Legszívesebben remegve elbújnék egy sarokba, és a hajam mögé bújva ismételgetném, hogy dehát csak nem olyan régen kezdtük el. Ja, kereken 6 éve, lehetne mondani. 

Tudom. Pontosan tudom. Nem volt rövid idő. Sőt. Én vagyok a legboldogabb, hogy vége lesz. Már nagyon elegem van az összes hülyeségből. Azt hiszem belefáradtam. De az érettségi... már a neve is félelmetes. 
ÉRETTségi. De én nem vagyok érett. A legkevésbé sem. Sokszor érzem, hogy olyan vagyok, mint egy 8 éves. Kiszámíthatatlan, hisztis. Úgy is meg lehet oldani?
Ráadásul nem elég, hogy ott van mindenkinek a tudatában, kezd az az érzésem lenni, hogy másról már nem is tudunk beszélni. Akármi jön fel témaként, mindig ide lyukadunk ki. Hogy ki, miből, hogyan, mennyit, pontok, duplázás és hasonlók.  Ilyenkor tudnám még az addig sikítok, amíg abba nem hagyják módszert alkalmazni. Hiszen azért még van egy teljes félévünk. Mármint az élesig. Lehet, hogy a homokbadugomafejem nem a legjobb stratégia, de ér rá majd akkor stresszelni? Lesz alkalom bőven.

Addig inkább élvezzük a gyerekkort. Az ártatlanságot. Ami nekem holnap kegyetlenül véget ér. Fúj. Egyenlőre el sem tudom képzelni. 

Van kerek 10 órám, hogy hozzászokjak.

2011. szeptember 4.

Diós szedertorta Hermé-féle Pastry krémmel

Sajnos annyira nem voltam aktív, hogy az egész napos utazás után egy ilyet rittyentsek, még múlt pénteken volt aktuális a dolog. Gólyatábor helyett többek között...de megérte. Mindenképpen. Hiszen ki lett volna olyan galád, hogy sorsára hagy egy nagy doboz szedret a hűtőben? Főleg néhány hülye hetedikesért? XD
Helyette lett ez a szuper kis torta. Ami elsőre ugyan csúsztatott palacsintának tűnhet, azonban annál jóval több. Könnyű diós lapok, lágyan halmozódó vaníliakrém*, néha felcsillanó étcsoki, és főszerepben a szederhadsereg. Ha mesélni tudna...

* Ez az, amit a cukrászdákban, és nagyon sok helyen otthon is vaníliapudinggal helyettesítenek. Aki ilyent tesz nem tudja mit hagy ki. MOndanám, hogy tőből le kéne törni a csuklóját, de nem teszem, mert 1. nem vagyok ilyen brutális, 2. ekkora sznob sem. Mert legyünk őszinték, ez nem a legolcsóbb dolog. Kezdve azzal, hogy mennyi tojássárgát felemészt. (Mert ha a fehérje is elfogy, akkor minden oké. Nem morgok. Ha 2 dobozról van szó, akkor sem. De tudjátok, én nem tudok mit kezdeni a megmaradtakkal. Bár a máktorta elég jó alternatíva...) Aztán ott van a vaníliarúd, az istenek ajándéka, isteni áron. 
De érdemes kirpóbálni. És megszeretni. A 2 dolog ugyanis köszönőviszonyban sincs egymással.

-Diós lap
     4 tojásfehérje
        9 dkg cukor
      csipet só
      10 dkg darált dió
      5 dkg liszt

A tojásfehérjét  sóval kemény habbá verjük, félúton pedig a cukrot is hozzáadjuk. Legvégül apránként beleforgatjuk a diós lisztet. 
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Sütőpapíron 4 db 18 cm átmérőjű körben elosztjuk a tésztát, majd kb 12 perc alatt készre sütjük.


-Hermé-féle lágy pastry cream
      315 g teljes tej(én 3,5 %-osat használtam)
      fél rúd vanília
      4 tojássárgája
      7 dkg cukor
      30 g keményítő
      3,5 dkg puha vaj
      0,8 dl tejszínből vert hab (habfixáló!!)

A tejet forraljuk fel a felhasított vaníliarúddal, majd fedjük le 10 percre, és ismételjük meg még egyszer a forralást. Itt halásszuk ki a vaníliarudakat, a bennemaradt magokat pedig ne felejtsük el kikaparni.
Keverjük ki (kézi habverővel) a sárgákat a cukorral és keményítővel.
Folyamatosan kevergetve öntsük rá a forró tejet, majd az egészet vissza a lábosba. Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve sűrítsük be. 
Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd keverjük bele a vajat. Itt már teljesen hűtsük ki.
A hideg krémbe forgassuk bele a tejszínhabot.


-Csokiöntet
      3 dkg étcsokoládé (70 %)
      2 evőkanál tejszín

Tördeljük bele a csokit a tejszínbe, majd olvasszuk össze.

-Kb. fél kg feketeszeder


A művelet igazán egyszerű, mindent 4x kell eljátszani. A diós lapra rápakoljuk a krém negyedét. Csak semmi precízség, pont a hanyagság varázsára épül a dolog. Ezt meglocsoljuk a csokiöntet (szintén) negyedével, és belenyomkodunk annyi félbevágott szedret, amennyit nem sajnálunk. Na jó, azért a túl sok sem jó. Szóval csak dekoratívan. És újraindul a ringlispíl: diós lap, pastry cream, csoki, szeder. Amíg el nem fogy.



2011. szeptember 2.

Osztálykirándulás Erdélyben 7. nap

A tordai sóbányában vicsorgok

Sanyi kérése mint derült égből villámcsapás úgy ért. Összes lej elköltve, este 9, alkoholtilalom. De a kérés az kérés. Pláne tőle. Gyors filózás, mit lehetne tenni az ügy érdekében, a kölcsönkérésen kívül. A tegnapi ház szóba sem jön, egyrészt csomót kellett könyörögni, mire bármit is adtak, másrészt meg nem fogadnak el forintot. Marad a lekváros nőci. Levágtatás a fabódéhoz, örömteli konstatálás, zárva. A sötétben nagy nehezen kibogarászok egy elmosódott papírt az ajtón, valami cím. Berontok a boltba, tudja-e valaki hol lakik. Az egyik félrészeg öreg kinyújtja a ráncos kezét, hogy a szemközti kétemeletesben, és valami xy nárcisznak hívják.
Szóval viszem Sanyi, majd apánál reklamáld :).


Reggel úgy nyitottam ki a szemem, hogy már csak 2 nap. 2. És hazaérek.  Szerintem leülök az ágyra, és elkezdek sírni, hogy úristen, van saját 10 négyzetméterem. Hogy a 100 négyzetméteren 3 személy felállásról ne is beszéljek. Óriási pazarlás.